Ma olvastam el ezt a nagyon híres novellát és azonnal közzé is teszem. A története is érdekes.

A novellát Elbert Hubbard írta 1899 -ben. Elbert eredetileg szappanárus volt, de nem tetszett neki ez a munka. Beiratkozott 1892 -ben a Harvardra, de itt sem találta meg amit keresett. Angliába utazott, ahol megismerkedett a nyomdászattal.

Visszatérése után elhatározta hogy író lesz, de nem igazán talált kiadót  ezért nyitott egyet saját maga számára. Hamar híres íróvá vált és rajongók seregei zarándokoltak hozzá, hogy lássák őt munka közben. Szállodát építtetett hogy el tudja szállásolni a folyamatosan özönlő rajongókat.

Nem volt elég bútora így egy helyi ácsot felkért hogy készítsen saját tervezésű bútorokat. Így indult el a bútorgyára. Hamarosan egész sereg asztalos gyártotta ezeket a bútorokat, melyek még ma is keresettek régiség gyűjtők körében…

(tovább…)

Régi kedvencem Márai Füveskönyve. A hétvégén Bogáéknál voltunk korcsolyázni (Csenge egyélűvel!), és Robival sikerült beszélgetnünk egy sort. Másnap otthon társasoztunk, raktuk a rendet, közben Márai Füveskönyve szólt hangoskönyvben. Egy két napjainkra illőt illesztenék ide. Az első, a beszélgetés margójára illeszkedik:

A hazáról és az államról:

Az orvosokról és az égtájakról

És egy nagyon vicces: Az öltözködésről.

Van egy kedvenc sci-fi regénysorozatom, amiben a főszereplő egy nagy tekintélyű,  súlyos múltú személy, és a regény egy szakaszában különös, elgondolkodtató foglalkozást űz. Ő a Holtak Szószólója. A foglalkozása abból áll, hogy az elhunyt személy családjához költözik egy időre, és sokat beszélget azokkal, akikkel kapcsolata volt a halottnak.

A legtöbb ember élete végén sok sok szálat hagy elvarratlanul. Ezek a szálak gyakran szúrnak másokat, megkötöznek, és a temetés után nincs feloldás. A szálgombolyító elhallhat, a szálak maradnak.

A Holtak Szószólója felgombolyítja ezeket a szálakat és egy beszédet készít, amit a temetésen, minden résztvevő jelenlétében elmond. Szól a halottért, a halott nevében. Elmondja a halott életét úgy, hogy lehetőleg kibogozza a gubancokat. Rajta keresztül a rokonok megértik az elhunyt mozgatórugóit, hogy miért bántott néha, miért döntött mások számára érthetetlenül. Ha jól végzi munkáját, feloldoz, elenged, megkönnyít. Hányszor érezzük azt egy egy temetés során, hogy nem lett valami lezárva, valamit nem mondtunk el, valamit nem bocsátottunk meg…

Nos ez a “szakma” valahogy most felbukkant a fejemben, a könyv egyébként számtalan továbbgondolásra érdemes ötletet sorakoztat fel, mint pl. az ikerquarkokkal történő azonnali kommunikáció, vagy az elméleti biológiát súroló aiua vektorokból építkező élő szervezetek elmélete, akiknek vezérlő aiuája a nemlétből szakad át a mi univerzumunkba, és nem utolsó sorban az értelmes, kommunikáló vírusok létezésének lenyűgöző leírása.

A könyv sorozatot  Orson Scott Card írta, a címe Végjáték.

Khalil Gibran: A próféta kertje

Arra tanítottak, hogy ne használd személyes örömödre azokat a dolgokat, amik igenis a személyes örömszerzésre valók ! És természetesnek tartod ezt a nyilvánvaló ellentmondást, de nem tudod, mihez kezdj a következtetéssel. Így hát úgy döntesz, hogy ha szeretkezés előtt és után bűntudatot érzel amiért jól érezted magad, az némiképp rendbehozza a dolgokat.

Olyan ez, mint annak a népszerű énekesnőnek az esete, akit mindannyian ismertek, de akit nem akarok itt megnevezni, és aki dollármilliókat keresett a dalaival. Amikor felkérték, hogy beszéljen elképesztő sikeréről és a gazdagságról, amit a mestersége hozott neki, ezt válaszolta: „Majdhogynem bűntudatom van, amiért annyira szeretek énekelni." Világos, hogy mi következik mindebből. Ha szeretsz csinálni valamit, nem jó, ha egyúttal megfizetnek érte. A legtöbb ember azért kap pénzt, mert valami olyant csinál, amit gyűlöl, de legalábbis nehéz munkátvégez és közben lehetőleg rosszul érzi magát. Szóval, ez a világ üzenete: ha nem okoz örömöt, akkor élvezheted.

(tovább…)