Születésem előtt kezdődött. Igazából nincs is eleje, hiszen már édesapám előtt is kezdődött valahol. Gyerekkoromban a tudomány lenyűgözött, és édesapám volt az, aki leginkább terelgetett ezen az úton. Ő úgy lett orvos, hogy biológus szeretett volna lenni, de lebeszélték róla. Talán maradt benne néhány szikra, ami átpattant rám, és lobogtatta a természettudományokat faló fáklyámat.

Úgy érzem viszont, hogy édesanyám volt a valódi értelmiségi a családban. Ő volt az olvasottabb. Mégis, apámban volt meg az különös képesség, hogy szivacsként magába szívott mindent amit látott - hallott, és ezt hatásosan vissza is tudta adni. Tudása inkább volt meggyőző mint alapos. Édesanyámnak a memóriája volt elképesztő, és ma is az.

Szóval az én legkedvesebb gyerekkori játékaim mind mind a természettudományokkal voltak kapcsolatban. Sok sok kísérletet terveztem és kiviteleztem akkoriban. Pl. kinn a fagyban hópelyheket vizsgáltam mikroszkóppal; tubifexeket próbáltam hibernálni mélyhűtőben, majd újraéleszteni a kisvonat egyenáramával; halakat tenyésztettem; új módszert dolgoztam ki a tubifexek tisztítására; vetélkedőket szerveztem a szobánkban…

Úgy tekintettem a Tudományra, mint az életnek értelmet adó gondolkodásmódra, csodálatos megoldandó feladatok tárházára. Jött az iskola, és jött az egyetem, és én még mindig abban hittem, kutató tudós leszek, aki hétről hétre izgalmas új felfedezésekkel gazdagítja a világot, segíti az emberiség evolúcióját.

Olvasmányaim a rengeteg mesekönyv után (már kicsifiúként könyvtárba jártam), rákaptam a sci-fi -re, és faltam Asimov, Lem, Clark, … könyveit. Leginkább azokat a sci-fi -ket kedveltem, amikben a tudományos vonal volt az erős. Ahol extrapolálták a jövőkutatók vízióit a távoli, csillagkalandorok idejébe.

Az egyetem nem volt nehéz. A kollégiumi élet is tetszett. Viszont alig volt pénzem. Elkezdtem dolgozni. Először mindenféle nagyszerű alkalmi munkákat, mint pl. borítékolás, szabadtéri koncert után szőnyegek összeszedése, marhabiléta lézergravírozása…

Folytatás következik…

Adri küldte ez el, nekem meg nagyon tetszik, megosztom veletek:

Egy téli napon egy bézbolsapkás fiatalember megállt egy szemeteskosár mellett egy Washingtoni plázában, elővette a hegedűjét és játszani kezdett. A munkába siető emberek nem igazán méltatták figyelemre, igaz, nem is mondta el nekik senki, mi is történik éppen.

A fiatalember napjaink egyik legtehetségesebb ifjú hegedűművésze (Joshua Bell), aki egy felbecsülhetetlen értékű hegedűn (1713 -ban készült Stradivarin), minden idők legnagyszerűbb darabjait játszotta. Nem a népszerű, aluljárókban felcsendülő darabok szóltak, hanem azok, melyeket zsenik képesek csak eljátszani, katedrálisokban, világhírű hangversenytermekben.

A furcsa fellépés a Washington post egy kísérlete volt a tömeg ízlésének vizsgálatára. Vajon a banális körülmények felismerhetővé teszik -e a szépséget - művészetet?

Megkérdeztek neves zeneszakértőket, mit gondolnak, mi történne egy ilyen kísérlet során. Azt jósolták, hogy kb 1000 emberből lesz 30 - 40 aki meg fog állni, felismeri a szépséget és legalább több percen át hallgatni fogja az örök dallamokat. A tipp szerint legalább 150 dollárt dobni fognak a srác hegedűtokjába.

Nos nem egészen így történt… Mélységes hipnózisban élünk, nem látunk és nem hallunk. Nem vesszük észre a világ gyönyörű arcát, akkor sem, ha elénk áll!

Mi is a szépség. Egy valós létező, vagy csak egy vélemény? Talán az előbbit erősíti meg, hogy az elhaladó gyerekek közül többen is maradni szerettek volna, hallgatni a muzsikát, de a felnőttek mind mind siettek…

Jó reggelt!

A teljes cikk videókkal itt (a legutolsó, gyorsított felvétel a legérdekesebb):

http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/04/04/AR2007040401721.html

Gyermekkoromban például arra tanítottak, hogy bűnös vagyok, hogy minden emberi lény bűnös, mert beleszületünk a bűnbe.

Igen érdekes felfogás. És hogyan sikerült elérniük, hogy elhidd?

Elmesélték Ádám és Éva történetét. És bár az újszülöttek természetesen nem követtek el bűnt, Ádám és Éva igen, és mert mindannyian az ő leszármazottai vagyunk, örököltük a vétküket, ahogy bűnös természetüket is.

Mint tudod, Ádám és Éva ettek a tiltott gyümölcsből, mely a Jó és a Rossz tudásának a fáján termett, és minden örökösük és leszármaztottjuk arra ítéltetett, hogy születésekor elszakadjon Istentől. Mindannyian az „eredendő bűn"-nel a lelkűnkben születünk. Mindannyian osztozunk a bűnben. Megkaptuk hát a szabad akaratot, gondolom azért, hogy kiderüljön, mi is megszegjük-e Isten parancsát, vagy felülkerekedünk vétkes hajlamainkon, és a világ kísértései ellenére helyesen cselekszünk.

És ha “helytelenül” cselekedtek?

Akkor a pokolra vetsz minket.

Naná!

(tovább…)

[Előzmények]

Hitlert tehát azért küldték, hogy megmutassa, milyen szörnyűségekre képes az ember, milyen mélyre süllyedhet?

Igaz, hogy Hitlert küldték hozzátok, de ne feledjük, hogy a szörnyűségeket ti hajtottátok végre. A Közös Tudatból emelkedett ki, de nem létezhetett nélküle. Hát ez a tanulság.

A hit az elkülönülésben és a felsőbbrendűségben - a mi szembeállítása a tivel és az őkkel - teremtette meg a Hitler-tapasztalatot.

Az Isteni Testvériség, az egyesülés és az Egység tudata - az enyém és a tiéd helyett a miénk- teremti a Krisztus-tapasztalatot.

Ha a fájdalom nem csak a tiéd, hanem a miénk, ha az öröm nem az enyém, hanem a miénk, ha az egész élet tapasztalata a miénk, akkor beszélhetsz a Teljes Élet tapasztalatáról.

Miért ment Hitler a mennybe?

(tovább…)