Régi korok sűrített tapasztalatait olvasva, történelmi írások vagy próféciák esetleg kortárs gondolkodókat hallgatva azt érzem, nincs remény. A világ sorsa számunkra, emberek számára nem átlátható és választható csupán átélhető. Az átélés személyes mélysége az, ami számít. Az aranykor legendái és e korról mint a hosszú és lassú leépülés korszakáról mesélők (pl. védák) megérintenek és igaznak hatnak. Ilyenkor egy pillanatig elfog talán az az élmény hogy kár ezért a szép világért, de a következő pillanatban ezt érzem:

The year’s at the spring, And day’s at the morn; Morning’s at seven; The hill-side’s dew-pearled; The lark’s on the wing; The snail’s on the thorn; God’s in his Heaven— All’s right with the world! különös tekintettel az utolsó két sorra.

(tovább…)