2013 febr. 23.
Weinebene
Idén úgy alakult, hogy csak ketten mentünk el sielni Csengével Weinebene-be.
Az út kb 5 óra hosszú volt, és már érkezésünkkor látszott hogy hóban nem lesz hiány, sőt… Viszont az is látszott már az első este, hogy Csenge ízlésének és a sítábor menüjének lesznek összeütközései. Második nap bevezettük a pontgyűjtést, minden teljesen megevett étel 5 pontot ért, a megkóstolás 1-et. A gyűjtött pontokat eleinte igazi pónilóra szerette volna beváltani és amikor már Liliék és más gyerekek is pontokat kezdtek gyűjteni a lóra, kezdtem aggódni, de szerencsére a végére sikerült ezt az elképzelést átalakítani másra.
Szinte minden nap szűz hó volt a pályán, napközben is esett vagy 10-20cm, ilyen hóviszonyok között talán még soha nem sieltem/boardoztam. A fák között, a pályán túl igazán izgalmas volt ha nem volt elég a lendület, mert négykézláb is alig lehetett araszolni a mély és puha friss hóban.
Csenge eleinte idegenkedett a síiskola gondolatától, de a tanárok nagyon aranyosak és profik voltak, a 4. nap végére már alig várta a tanítást. Persze sokat csúsztunk együtt is. A 3. napon 3-körül Csenge már eléggé fáradt volt és fázott is, így elindultunk hazafelé (a ház az egyik felvonó aljában volt). A legfelső felvonóról elindultunk lefelé, de a nagy ködben (felhőben) eltévesztettük a pályát és az egyetlen fekete pályán fogtuk ki. Mire leértünk már mindenből elege lett. Egy kis lábmelengetés után elindultunk fel, de félúton kiesett a felvonóból. Nagy nehezen átevickéltünk az erdőn a szűzhóban, vissza a pályára… Még nehezebben lejutottunk a felvonó aljába, ahol kiderült hogy a felvonót már leállították és nincs lent senki (ráadásul fogalmam sem volt hol is vagyunk pontosan). Felhívtuk Bogáékat, akik szerencsére elég gyorsan kerítettek egy ratrakot. Írigykedtek is a fiúk Csengére este a vacsoránál, nem sokan utaztak már ekkora lánctalpassal :)