Emich család kalandjai

Csenge egyre jobban élvezi az alkotó, kézműves tevékenységeket. Meglepően jól rajzol, fest, és gyurmázik. Kipróbáltunk már néhány gyurma típust, de ez a sóliszt gyurma eddig mindegyiknél jobb. Geni találta a receptjét, és ő is főzte meg, én meg nem győztem csodálkozni a végeredményen. A sóliszt gyurma fehér színű, és nagyon sós (sónyaló hajlamú gyermekek - mint amilyen Csenge - előszeretettel nyalogatják kézműveskedés közben).

Nagyon jól formálható, és lassan szárad ki - ráadásul vízzel regenerálható, bár az elkészítése is olyan egyszerű, hogy bármikor készíthetünk újat. Elvileg a végeredmények kisüthetőek, fixálhatóak, festhetőek, de ezt még nem próbáltuk.

A recept:

• 1 pohár liszt
• 1/2 pohár só
• 1 kiskanál borkősav
• 1 pohár hideg víz
• 1 kanál olaj

Keverjük össze az összetevőket, majd kis lángon, állandó kevergetés mellett melegítsük a masszát. Néhány perc alatt össze fog állni 1 labdává az egész.

Ennyi! Kezdődhet a játék!

Reggel a városban. Busz, villamos, villamos, lábbusz.

A reggel emberei. Körülöttem, a villamoson. Megfigyelem őket. Olyanok, mint a hangulatom. Vagy a hangulatom olyan, mint ők?

Néha mindenki szép. Gyönyörű lányok, jóvágású srácokkal. Mosolygós külföldiek, megszólítanak.

Máskor rongyos hajléktalanok és élesen vihogó suhancok karcolgatnak. Vagyok én, vagyok ők, mi vagyunk?

Megfigyeltem, hogy a BKV aktuális közönsége olyan mint az aznapom. Nincs ok okozati összefüggés, valahogy egyszerre történik mindez. Mit tehetek, ha nem tetszenek az emberek a buszon?

Megkérdezhetem magamat, miért nem tetszenek, és miért vonzottam figyelmembe őket? Mit tudok ebből most én itt felismerni? Vagy egyszerűen megkeresem közülük a legszebbeket és őket figyelem inkább, máris befolyásoltam az egész napom hangulatát. Este pedig visszagondolva erre a világ manipulálásra elégedetten hátradőlhetek.

Működik!

Jobbá tudom tenni a világot!

Van egy kedvenc sci-fi regénysorozatom, amiben a főszereplő egy nagy tekintélyű,  súlyos múltú személy, és a regény egy szakaszában különös, elgondolkodtató foglalkozást űz. Ő a Holtak Szószólója. A foglalkozása abból áll, hogy az elhunyt személy családjához költözik egy időre, és sokat beszélget azokkal, akikkel kapcsolata volt a halottnak.

A legtöbb ember élete végén sok sok szálat hagy elvarratlanul. Ezek a szálak gyakran szúrnak másokat, megkötöznek, és a temetés után nincs feloldás. A szálgombolyító elhallhat, a szálak maradnak.

A Holtak Szószólója felgombolyítja ezeket a szálakat és egy beszédet készít, amit a temetésen, minden résztvevő jelenlétében elmond. Szól a halottért, a halott nevében. Elmondja a halott életét úgy, hogy lehetőleg kibogozza a gubancokat. Rajta keresztül a rokonok megértik az elhunyt mozgatórugóit, hogy miért bántott néha, miért döntött mások számára érthetetlenül. Ha jól végzi munkáját, feloldoz, elenged, megkönnyít. Hányszor érezzük azt egy egy temetés során, hogy nem lett valami lezárva, valamit nem mondtunk el, valamit nem bocsátottunk meg…

Nos ez a “szakma” valahogy most felbukkant a fejemben, a könyv egyébként számtalan továbbgondolásra érdemes ötletet sorakoztat fel, mint pl. az ikerquarkokkal történő azonnali kommunikáció, vagy az elméleti biológiát súroló aiua vektorokból építkező élő szervezetek elmélete, akiknek vezérlő aiuája a nemlétből szakad át a mi univerzumunkba, és nem utolsó sorban az értelmes, kommunikáló vírusok létezésének lenyűgöző leírása.

A könyv sorozatot  Orson Scott Card írta, a címe Végjáték.

Megnéztem az első Zeitgeist filmet, és alig várom, hogy lássam a másikat is. Azokról szól, akik a függöny mögül irányítják a sorsunkat. De mi van, ha ezt a filmet is ők csinálták? Érzékenyebbeknek, labilis világképűeknek nem ajánlott, de ha már elkezdted, nézd végig, úgy lesz kerek a történet!

2 óra agyébresztés - agymosás(talanítás) - a film jobb alsó sarkára kattintva teljes képernyőn élvezhető a mozi (3 részből áll):

A 2. fejezethez kattints ide A 3. fejezethez kattints ide

A számítógépekkel 93 -ban kezdtem el ismerkedni, ekkor kaptam bérmálkozásom alkalmával egy Atari 800XE számítógépet, bérmakeresztapámtól (Vida Zoltán). Ez valójában egy játékra kihegyezett gép volt, amibe kártyákon lehetett játékokat nyomni. Volt hozzá fénypuskánk és Joystick is, de sajnos a kártyákon kívül nem lehetett másképpen programokat tölteni bele. Kísérleteztem barkácsolással magnóra venni programokat és voltak is részeredmények, de elég küzdelmes volt (legalább annyira mint az Atari BASIC :)

Az osztálytársaimnál ekkor már Commodore 64 vagy 128 -on játszottunk, és Csordás Árpi őshaverom kapott először PC -t (ha jól emlékszem egy 386 -ost, 40 MB -os harddiskkel!

Micsoda mágia volt akkor a floppy disk! Amikor rájöttünk arra, hogy egy új program azért nem tartalmaz exe -t, mert az egész be van csomagolva valami arj -vel… És akkor még nem lehetett rákeresni a neten. Amikor szereztünk floppykon egy 8 lemezes windowst és dos -ból indítottuk a win.exe -vel. És tépelődtünk hogy belerakjuk -e az autoexec.bat -ba, vagy jobb lesz a Dosshell… Annak idején még egy nagy vonalas füzetbe (b)logoltam, leginkább akvarisztikai témában, de szép lassan begyűrűztek a gépekkel kapcsolatos infók is.

A háború hatására kicsit szétszéledtünk, Szolnokra kerültem. Édesapám a MÁV kórházban dolgozott, és itt volt néhány 386 -os adminisztrációs feladatokra. Kiderült hogy senki sem ért a kezelésükhöz, ezért elkezdtem éjszakánként (ügyelet) bejárni, és kísérletezgetni, játszani (Civilization foreva!)

Voltak konfliktusok a személyzettel, egyszer pl. nem léptem ki a Norton Commanderből és így reggel nem tudták elkezdeni a munkát, ami abból állt volna, hogy begépelik azt hogy start.bat …

Időközben elhunyt apai nagymamám nővére, Anusa. A házának árából (legalábbis egy jelentős részéből) kikönyörögtem egy PC -re valót. Így gimnazista éveimre lett egy 486 SX masinám. Akkoriban eléggé be voltam fordulva az országváltás miatt, így egyetlen helyi vigaszom ez a gép volt. Annak idején (1993 -ban) jelent meg a Windows NT. Az én gépemben csak 4 MB RAM volt, így ezt nem tudtam még kipróbálni, e helyett a szintén 32 bites OS/2 -vel kísérleteztem. Képes volt 8 MB RAM -ot adni a DOS -os játékoknak, a 4 MB fizikai RAM ellenére!

Ez a gép sokáig, Budapesten, a Nemzetközi Előkészítő intézet vendégszeretetét élvezve és a Márton Áron kollégiumban ELTE -s koromban is hű társam volt. Akkor még lehetséges volt az, hogy a számítástechnika minden ágával foglalkozzam, és minden egyes programot kipróbálhassak ami csak megjelent a világon :)

Így foglalkoztam grafikával, 3D studió -val, egyéb renderelő és raytrace progikkal. Mivel időközben power userré és guruvá vedlettem, sokan megtaláltak ügyes bajod PC -s dolgaikkal. Sokat szereltem szedett-vedett gépeket.

A kollégiumban alakult egy nagyon jó kis számítógépes csoport, ahol Amigás (Goofy), Linuxos (Boat, Bossy), programozó (Kfgyk), mindenes (Tygriss - jómagam, Vasquez, Vava) … jól megfért. Lelkes csapat volt, együtt elértük azt, hogy a kollégium szinte elsők között pályázaton nyert IBM gépparkkal rendelkezzen, és saját erőből megterveztünk és építettünk ki egy többszáz pontos UTP hálózatot (akkor még a Schönhertz -ben is csak koax -volt!). A kollégium hálókártyákat is vásárolt, amit mi osztottunk ki a kollégium lakóknak, pontosan adminisztrálva, hogy ki milyen ip címet kapott, és mikor lett a szobába bevezetve a végpont… Én is az üzemeltetők oszlopos tagja voltam, s mint ilyen, privilégiumokat élveztünk a kollégiumban (pl. 2 -en lakhattunk egy 3 fős szobában…), persze folyton kopogtak az ajtón a userek, akik néha igen csinosak voltak…

Az én PC -m volt akkoriban a kolesz Web szervere (egy windowsos webkiszolgáló futott rajta), és mivel nem volt internetünk, a tartalmat is én hordtam haza floppykon az ELTE -ről. Ez a tartalom leginkább az Internetto aktuális lementett oldalaiból, híreiből állt…

Tehát elindult egy nagyon aktív, vibráló életszál, ami sokkal fényesebb volt, mint a biológia néha igencsak száraz és időnként kiábrándító világa.

Folytatás következik …