(Ez a kép nem maradt meg: sem a 2012-es mentésben, sem a Wayback Machine-ben nincs.)
Az Anna gyártmányú, Ikeás gyömbéres kekszet az egyik kedvencem. Néhány kísérlet után sikerült leutánozni ezt a finomságot. Íme a recept:
Hozzávalók (4 tepsi):
10 dkg vaj
18 dkg cukor
1/2 ek őrölt gyömbér
1/3 ek őrölt szegfűszeg
1/3 ek őrölt kardamom
1 ek őrölt fahéj
1/3 tk szódabikarbóna
1/2 tk kávé
1 tojás sárgája
2 ek méz (eredetileg speciális cukorszirupot adnak hozzá)
7 cl víz
csipet só
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja
30 dkg finom liszt
1. nap:
A vizet felmelegítjük, belekeverjük a kávét és a cukrot.
Amikor a cukor már feloldódott, beleolvasztjuk a vajat, és belekeverjük az összes fűszert, a sót és a szódabikarbónát. Levesszük a tűzről.
Amikor a massza már langyos, belekeverjük a mézet is.
A lisztbe belekeverjük a tojássárgáját, és összekeverjük a fűszeres masszával.
Egy kicsit ragacsos, lágy tésztát kapunk, de ne ijedjünk meg. A masszát kanalazzuk egy folpackba, majd lezárva tegyük a hűtőbe legalább 8 órára.
2. nap:
Másnap elővesszük a hűtőből a tésztánkat, és jól lisztezett felületen a lehető legvékonyabbra (kb 1mm) kinyújtjuk a tésztát, és kiszaggatjuk a kiválasztott formánkkal. A tészta könnyen szakad, ezért a lehető legegyszerűbb formákat válasszuk.
A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 6-8 perc alatt szép barnára sütjük. A végén folyamatosan kell figyelni a színét, mert az ideális, ropogós állagot a világos és sötétbarna közötti legintelligensebb árnyalat adja!
Néhány éve tudatosodott bennem, jelezték vissza ismerősök és barátok, hogy nehézségeim jelentős részét az empátia-hiányom okozhatja. Nehezen tudok mások fejével gondolkodni, más nehézségeivel együtt érezni.
Éreztem azt, hogy hiába van bennem segíteni akarás, ha nem együttérzésből indítom, hanem egy másik világból ahol én vagyok és ott nekem jó és ott nekem minden rendben van. Úgy képzeltem én is, mint az alábbi filmben a szarvas, hogy én a jó helyemről majd lenyúlok és felhúzok mindenkit. Csakhogy így nem jön létre kapcsolat, így nem nyúlik fel kéz, így nincs akinek segíthetnék.
Elkezdtem tanulni az őszinte odafigyelést, a támogató figyelmet, a figyelem fenntartását és újraépítését de nem volt meg a kulcs. Egyszercsak ebben a filmecskében rátaláltam. A kérdés az, hogy tudok-e vele mit kezdeni? Tudom-e magam eléggé figyelni mély helyzetekben hogy a valódi kapcsolat felépüljön? Mindenesetre nagyon szeretném…
Mi az empátia és miért más mint a szimpátia? Az empátia a kapcsolatot építi, a szimpátia pedig leépíti.
Theresa Whiseman 4 meghatározása az empátiára:
a nézőpont átvételének képessége – tudjuk-e látni a helyzetet a másik személy szempontjából
megértjük-e hogy a másik személynek az ő szempontja az igazság
ítélkezés mentesség – nem könnyű, mindenki szeret ítélkezni
a másik személy érzelmeinek felismerése és visszatükrözése – az empátia a másik emberrel való együtt érzés képessége
Az empátia olyan, mint amikor valaki egy mély gödörben panaszkodik: itt rekedtem, sötét van, nem bírom tovább. Mi pedig lemászunk hozzá és azt mondjuk: hé, lejövök, tudom milyen itt lenn. Nem vagy egyedül.
A szimpátia ezzel szemben olyan, mint fentről lekiabálni: rossz lenn, igaz? Kérsz egy szendvicset?
Az empátia egy sebezhető választás, mert ahhoz, hogy kapcsolódni tudjak hozzád, kapcsolódnom kell magamban ahhoz az élményhez ami a tiédhez hasonló.
Az empatikus reakció nagyon ritkán kezdődik azzal hogy: de legalább… Mégis ezt tesszük a leggyakrabban. Valaki megoszt valamilyen fájdalmat velünk és mi “körbe-ezüstözzük”. Pl.:
– Elvetéltem. – De legalább tudod hogy képes vagy teherbe esni…
– Úgy érzem szétesik a házasságom – De legalább neked van házasságod…
– John-t kirúgták az iskolából – De legalább Sarah kitűnő tanuló…
A nehéz beszélgetésekkor, szeretnénk a helyzetet kicsit jobbá tenni. Ha én megosztok veled valamilyen nehéz helyzetet, arra vágyom hogy ennyit mondj: – Nem tudok erre mit mondani, örülök hogy elmondtad nekem.
Mert az az igazság, hogy a reakció nagyon ritkán teszi jobbá a dolgokat. Ami jobbá teszi a dolgokat az a kapcsolat…
Bolognai spagetti (azt is csak szójából), pizza (csak a Margeritha), túrógombóc, fácánleves. Ezen felül már változó hogy melyik eszi meg a bundáskenyeret, a sajtostésztát, lencsét.
Nagyon nehéz rávenni őket arra, hogy új ízeket kóstoljanak meg és hogy ne nyilvánítsanak nem túl kedves véleményt. Természetesen egymástól tanulják is a jómodort. A nagymamám azt mondta volna, hogy “tele van a fenekük abrakkal”.
Sajnos én sem hoztam túl jó mintákat, Emi-néni bennünket nagyon elkényeztetett, rendelgettünk minden nap kedvünkre, akár 4-5 féle étel is készült egy nap a családnak…
Mi most elhatároztuk, hogy ezen a helyzeten változtatnunk kell. Keresni kezdtem tippeket, javaslatokat válogatós gyerekek ügyében, és a Quorán a következőket találtam:
fehérje, zöldség és szénhidrát kategóriában legyen választási lehetőség 2 féle közül – hal vagy csirke, saláta vagy paradicsom, rizs vagy tészta
tilos az étel jónak vagy rossznak minősítése, címkézése – magyarázzuk el, mi történik ha túl sokat eszünk egyféléből
ne címkézzük a gyerekeket se rossz evőknek, vagy válogatósnak a fülük hallatára, ne mondogassuk, hogy ezt meg azt sem szeretik – mert ezzel felépítünk bennük egy remek kifogásgyűjteményt – ha lehet egyáltalán ne beszéljünk étkezésről étkezésről
mindenből kell enni egy falat kóstolót! – ha nem ízlett nekik valami, akkor ne keseredjünk el, próbáljuk meg 1-2 hónap múlva ismét, ha nem hajlandó rá: az az étkezés kimarad – a következőnél nagyobb étvágya lesz a próbálkozáshoz
ha van olyan zöldség – főzelék, amit szeretnek akkor ne aggódjunk, legyen minél gyakrabban
az élelmet a megkérdezésük nélkül bátran tegyük ki a tányérjukra – ez étel és nem méreg. Az otthonunk nem étterem, ahol rendelni lehet. A szülő felelőssége hogy legyen megfelelő étel a gyerek előtt, ezt el kell fogadniuk.
az asztalnál a fújolás és nyavajgás tilos, büntetése az ebédlőből való kiűzetés – az ételről való beszélgetésnek van elfogadott módja is
mutass példát: “nem szoktam gombát enni”, majd kóstold meg, és “hm, még mindig tetszik, eszek inkább még egy kis krumplit”
ha nem eszik meg ami előttük van, ne menj bele hatalmi játszmákba, ne is kűzdj azon, hogy alternatívákat kínálj, vedd el előlük a tányért és mintha mi sem történt volna várják ki a következő étkezést, az asztalnál beszélgess mármilyen egyéb témáról csak ne az evésről. Nem fognak éhenhalni!
próbáld bevonni őket az ételkészítés folyamatába, sokkal valószínűbb hogy esznek belőle, ha hozzájárultak az elkészítéséhez
A francia gyerekek a közvélekedés szerint mindent megesznek. Itt olvashatóak az ő szabályaik:
Szülő: TE vagy a felelős a gyerekeid étkezési neveléséért
Az evés nem érzelmi kérdés – kerüld el a jutalmazást, alkudozást (nagyon nehéz!) az étkezéssel kapcsolatban
A szülő tervezi meg az étkezéseket, a gyerekek pedig azt eszik amit a felnőttek
A családi étkezéseknél együtt vagyunk – zavaró tényezők nélkül
Edd meg a zöldségedet! (kulcs a változatosság)
Nem kell hogy tetszen, de meg kell hogy kóstold!
Nincs rágcsi az étkezések között. Semmi gond ha két étékezés között éhesek vagyunk.
A lassú étkezés – jó étkezés
Valódi élelmet fogyassz, kényesztetés és nasi csak kivételes alkalmakkor
Emlékezz arra, hogy a táplálkozás örömet okoz! Lazíts!
(Ez a kép nem maradt meg: sem a 2012-es mentésben, sem a Wayback Machine-ben nincs.)